I. fejezet - Az Idők kezdetéről - A Valák Lámpásai

"A bölcsek úgy tartják, hogy az Első Háború akkor kezdődött, amikor Ardát még nem formálták meg teljesen..."
 Ebben a háborúban nem vér folyt, ebben a háborúban erők és akaratok feszültek egymásnak, hogy felülkerekedjenek egy másik erőn és egy másik akaraton. Ez a háború építésben és rombolásban mérte össze az erejét, ez a háború a Világ jövőjébe vetett képért, a  hatalomért folyt.
Akkoriban Középfölde Nagy Tavának közepén, Almaren szigetén volt a valák otthona, ott munkálkodtak Arda építésén, szépítésén, de kezdetben a legerősebb vala, Melkor volt sikeresebb.
Leginkább Aulë munkáit pusztította, mert rá különösen haragudott, hiszen olyan sokban hasonlítottak egymásra és mégsem tudta a maga dallamára hangolni.
Ennek a háborúskodásnak a közepébe toppant be Tulkas, az Erős, akinek haragja olyan volt, mint az szélvihar, szétfújta a felhőket és eloszlatta a sötétséget. Míg ő Melkor megfékezésével volt elfoglalva - mivel ő volt az egyedüli, aki erre képes volt nemcsak úgy, hogy üldözőbe vette, de örökös nevetésével majd az őrületbe is kergette -  a valák a pusztításának nyomait igyekeztek helyrehozni.
Melkor menekült Tulkas haragja és kacagása elől, és elhagyta Ardát.
Tulkas maradt, és Arda Királyságának egyik valája lett, Melkor pedig a kinti Sötétségben bolyongva most már gyűlölte Tulkast is.

Miután Melkor tüzei kialudtak, és szükség lett fényre,  Aulë két lámpát kovácsolt és hatalmas pillérekre állította őket, amelyek magasabbak voltak minden kor legmagasabb hegyeinél is, hogy bevilágítsák Középföldét. A Körülölelő Tenger fenekére ágyazta a lámpák talapzatát, északon az Illuint, délen az Ormalt.
A két lámpát Varda megtöltötte fénnyel, Manwë megszentelte, és attól fogva a lámpák állandóan beragyogták Középföldét mintha örökké nappal volna, és középen ahol a két lámpa fénye összeért, volt legvilágosabb.
A fényben gyors növekedésnek indultak Yavanna elvetett magjai, beköszöntött Arda tavasza.
Melkor a kinti Sötétségből növekvő irigy féltékenységgel figyelte a valák munkájának eredményeit, ezért Eában összegyűjtötte a szellemeket, akik hajlandók voltak őt követni, mert uralni kívánta Ardát és szolgáivá tenni a valákat.
A maiák között rejtőző kémei révén mindent tudott Középföldéről, hírét vette, hogy a valák  ünnepelnek és munkájuk szépségében gyönyörködnek.  Sem Aulë, sem Tulkas nem őrködött, mert el is fáradtak, és Tulkas éppen a menyegzőjét tartotta Nessával, Oromë húgával, s a valák Nessa táncát figyelték Almaren örökké zöld füvén, nem éreztek veszélyt a hosszú béke idején. Melkor, aki sohasem adta fel és nem is nyugodott, szellemseregével átkelt az Éjszaka Falain és a távoli északra ment. Az Illuin fényén túl észrevétlen maradt a valák elől.

Utumno by Silinde-Ar-Feiniel

Hatalmas erődítményt kezdett ásni, mélysége a Vashegyek gyökeréig nyúlt, falai erősek voltak, a neve Utumno volt.
Itt készült Arda leigázására, végül jelenléte nem maradt titok, mert sötét szándékainak rontása kiáramlott és elhervasztott, elrothasztott mindent, ami addig virágzott és élt. Az erdőkbe sötétség költözött, a szelíd állatok megvadultak és vérrel festették be a földet.
A jelekből a valák már tudták, hogy Melkor ismét megjelent. Keresni kezdték, ám mielőtt felfedezték volna a búvóhelyét, erejében bízva Melkor mérte az első csapást, és ez a csapás borzalmas volt.

by unnamed

Megrohamozta a Valák Lámpásait, és ledöntötte Illuint és Ormalt.
A hatalmas oszlopok alapjukból kifordulva és lezuhanva megrengették és megtördelték a földet. Az összetört lámpákból tűztenger hömpölygött letarolva mindent. A régi folyók medrei eltűntek, a kiöntött tengerek vízzel árasztották el hasadékokat és új folyók lettek.
Arda addigi képe, szárazföldjeinek és vizeinek szimmetriája akkor veszett el örökre.



A szörnyű zűrzavarban és a sötétségben Melkort is elfogta a félelem, mert a tengerek bömbölését is túlharsogta Manwë hangja, a süvöltő szél, és a föld dübörgött Tulkas lába alatt, de sikerült elmenekülnie, bevette magát Utumnoba mielőtt Tulkas megfoghatta volna, és elrejtőzött. Ekkor a valák nem tudták legyőzni, mert erejük java részét a pusztítás megfékezése kötötte le, s nem szaggathatták meg ismét a földet, hiszen még ők sem tudták, hogy Ilúvatar Gyermekei mikor és hol fognak érkezni.
Így ért véget Arda tavasza, és elpusztult a gyönyörű Almaren is, a valáknak nem volt lakhelye Középföldén.