V. fejezet - Eldamar és Eldalie hercegei - Eldamar

Eldamar az Amanba hívott tündék lakhelye, Eldalie-nek pedig az Amanba érkezett tündéket nevezték.

Eldamar 

Amíg a később érkező Olwë és a telerek sokáig éltek Tol Eressean, a Magányos Szigeten, amely felett a csillagok világítottak, addig a vanyák és a noldák Valinor fényeiben fürödtek, a Két Fa ragyogásában, amely egyformán hullott ainukra és eldákra.
A valák elhalmozták őket nagylelkű ajándékaikkal. Az egyik legnagyobb ajándék az volt, hogy rést nyitottak a Pelórin, Aman Hegyein, hogy az eldák láthassák a hegyen és a Fák Fényén túli csillagokat, amelyek után ébredésük okán mindig is vágyódtak, de ezzel a védővonal gyengült is némileg.

A Calacirya, a Fény Útja egy hatalmas völgyhasadék volt a Pelórin, amelyen keresztül Aman fénye a sötét tengerre ömlött ezüstre festve a hullámokat. Ebbe a hatalmas hasadékba az eldák nagy dombot emeltek, a Túnát, amelynek a tetejéről nyugat felé Aman fényeit, keletre pedig  teler testvéreiket a Magányos Szigeten, és a távoli homályba vesző Középföldét is láthatták.
A fény zöldbe borította a Túnát, és Tol Eressea nyugati oldalát. Amanon túl itt nyílott először virág.

A tündék a Túna tetején építették fel első városukat, Tiriont, ahol hosszú időn át együtt éltek vanyák és noldák. Tirion legmagasabb pontja Ingwë tornya volt.
A valák, különösen Aulë, tanítani kezdte kedvenceit, a noldákat. Ők minden ismeretet magukba szívtak és csodálatos dolgokat készítettek. Ekkor kezdtek bányászni is, és a mélyből drágaköveket hoztak fel, amikkel műveiket díszítették. De nemcsak a szép holmikat készítették, hanem a hozzávaló eszközöket is kitalálták, örömüket lelték mindenféle alkotásban, de a remekműveiket nem tartották meg maguknak, hanem elajándékozták, hogy új munkába kezdhessenek. Mindebben nagyon hasonlítottak  Aulëre.
Hosszú, boldog és békés idő telt el, és a Magányos Szigeten a telerek is sóvárogni kezdtek Aman fényei, testvéreik, rokonaik után.Kétféle érzés között hányódtak, mindenekfölött szerették a hullámok muzsikáját partjaikon, de látni vágytak Eldamar dicsőségét is, és végül az utóbbi lett az erősebb.

Ekkor a valák parancsára Ulmo elküldte hozzájuk barátjukat Ossët, aki bár kelletlenül, de megtanította őket a hajóépítés mesterségére, és búcsúajándékként erős hattyúkat adott nekik, akik elvontatták hajóikat Aman partjára.
Ettől fogva ha kedvük támadt barangolhattak Tirion kristálylépcsőin, vagy Valinor tájain, láthatták a Két Fát, de legszívesebben mégis fürge hajóikon Eldamar öbleinek vizein hajóztak.

A telerek felépítették saját városukat, Alqualondet, a Hattyúk Kikötőjét, ahol számtalan lámpa tündökölt. Hajóik hattyúformák voltak aranycsőrrel arany és fekete borostyánkő szemmel, bejárata pedig tenger mosta sziklaív volt a Calaciryatól északra. A noldáktól kapott drágakövekért az öblök vizéből kinyert igazgyöngyöket adtak cserébe, amelyekből csarnokaik és Olwë palotája is készült.

A vanyák, Manwë és Varda kedvenc tündéi megszerették a valák földjét és a Fák teljes fényét, így hosszú évek múlva elhagyták a Túnára épült Tiriont, és a Taniquetilre és Valinor körülvevő hegyeibe és erdőibe költöztek, eltávolodtak a noldáktól.

Ezután Finwë uralkodott Tirionban, Olwë Alqualondéban, a noldák és a telerek összetartottak abban az időben, ám mindig Ingwët tartották a tündék nagykirályának, aki ott ült Manwë lábánál a Taniquetilen.