II. fejezet - Aulë és Yavanna

Akkor történt, amikor a valák még Középföldén laktak, amit Melkor tartott hatalmában, hogy Aulë, a Minden Mesterségek Tudója, a legtevékenyebb és örökké kutató elme úgy érezte, hogy Arda tágas és nagyon üres, és tudását nagyon szeretné végre megosztani olyanokkal, akiket taníthatna.
Tudott Ilúvatar eljövendő Gyermekeiről, de azt senki, még ők a Valák sem tudták, hogy mikor következik be, sem azt, hogy milyenek lesznek, hiszen Eru Ilúvatar a Dallamok kezdetén az ainukkal sem osztott meg mindent tisztán és pontosan .
Miután sokáig vártak a Gyermekekre, akik még szunnyadtak valahol, Aulët elöntötte a vágy, hogy megalkossa saját gyermekeit úgy, ahogy ő elképzelte őket. S mert tartott attól, hogy a többi valák elítélnék tettéért, ezért senkinek sem szólt. Még Yavannának és Manwënek sem, csak behúzódott Középfölde hegyei alatt egyik csarnoka mélyére, és ott földből, kőből összegyúrt hét kicsi alakot, a Törpök Hét Atyját. A világban még uralkodott Melkor ereje, ezért erősnek, hajlíthatatlannak alkotta őket.
 Eru Ilúvatar előtt azonban nem volt titok, s amikor Aulë befejezte munkáját és elégedett volt vele, s a nekik szánt beszédre kezdte tanítani a törpöket, szólt hozzá.
"Miért tetted ezt?" Ilúvatar elmondta, hogy a teremtés meghaladja Aulë erejét és hatalmát, hiszen ő maga is tőle, Ilúvatartól kapta a létet, csak általa adhatja tovább. A keze és elméje teremtményei nem többek báboknál, amelyek csak addig mozdulnak, amíg mozdítja őket, mert nincs saját életük.

Aulë elszomorodott ekkor, s bánva tettét elmondta, hogy ő ezzel nem gúnyolni kívánta a teremtés hatalmát, csupán akart valakiket, akik nem olyanok, mint ő, akiket szerethet és taníthat mindarra, amit ő maga tud. Ám ha Ilúvatart sérti a tette és úgy kívánja, elpusztítja őket. 
Ilúvatar azonban látta és megértette Aulë nagy bánatát és meg is bocsátott neki, csupán azt parancsolta, hogy a törpök nem jöhetnek előbb a Földre, mint Ilúvatar Első Gyermekei. A törpöket gyermekeivé fogadta azzal a kikötéssel, hogy változatlan formában kell aludniuk a kövek alatt addig, míg az Első Gyermekek fel nem ébrednek, legyen az bármilyen hosszú idő is, s utánuk őket is felébreszti majd. A törpök akkortól Aulë gyermekei lesznek, de azt is megmondta, hogy gyakran lesz viszály elsőszülött és fogadott gyermekei között.
Aulë boldog volt, a törpök Hét Atyját nyugalomba helyezte Középfölde különböző pontjain a hegyek mélyén a kövek alá, aztán visszatért Valinorba és várt. Végül mindent elmondott Yavannának.

- Eru kegyes - mondta neki Yavanna - és minden okod megvan az örömre, hiszen teljesült a kívánságod, ám mivel titkoltad előttem, a gyermekeidben kevés lesz a szeretet mindazok a dolgok iránt, amik nekem kedvesek, mert elsősorban a saját kezük munkáját fogják szeretni, akár az apjuk. Feltúrják a földet és nem sokat törődnek azzal, ami él a földön. Sok fa esik majd áldozatul könyörtelen fejszecsapásaiknak.
- Birodalmad minden lakója becses, de így lesz ez majd Eru többi Gyermekével is, hiszen ők is építeni és enni akarnak majd - válaszolta Aulë.  -  Eru hatalmat adott Gyermekeinek, hogy felhasználjanak mindent, amit Ardán találnak, persze Eru szándéka szerint és nem tisztelet és hála nélkül.
- Hacsak Melkor meg nem mérgezi a szívüket - mondta Yavanna, és nem nyugodott meg. Szomorúság töltötte el, hogy mi vár Középföldére, és Manwë elé járult.

- Arda Királya - szólt - igaz, hogyha eljönnek a Gyermekek, uralkodni fognak munkám minden gyümölcsén, s kedvükre bánnak velük?
 - Igen. Ez Eru akarata - válaszolt Manwë. - De miért kérded, hiszen te magad is tudod, a Dallamban benne volt mindez és nincs szükséged Aulë tanítására.
- Aggódom a jövő miatt. Nem elég mindaz, amit Melkor megrontott? Az én teremtményeim közül egy sem menekülhet mások uralmától? - mondta Yavanna, miután egy ideig csendben a gondolataiba merült.
- Ha választhatnál, mit őriznél leginkább? - kérdezte Manwë.
- Mindennek értéke van, és minden csak hozzátesz a másik értékéhez - válaszolt Yavanna. - Ám a kelvák elmenekülhetnek vagy védhetik magukat, de az olvák gyökereikkel a földhöz vannak kötve. Hosszan növekednek és egy fejszecsapás végezhet velük. Hacsak gyümölccsel nem fizetnek érte, aligha gyászolja meg őket bárki. Azt szeretném, ha a fák beszélni tudnának minden gyökeres teremtmény nevében, s megbüntethetnék, aki kárt tesz bennük.
- Különös gondolat - mondta eltöprengve Manwë - mégis benne volt a muzsikában.
Aztán Manwë némán ült, s miután Yavanna gondolata egyre jobban elmélyült és kibomlott a szívében, Ilúvatar felfigyelt rá. Manwët ismét körülölelte a Muzsika, és sok olyasmit hallott meg, amit először nem. Megújult a Látomás, de nem volt távoli, hiszen Manwë ott volt benne, és mégis látta, hogy Ilúvatar keze tartja egyben az egészet, s az a kéz sok olyan csodát teremtett, amely addig láthatatlan volt, mert az ainuk szíve rejtette.
Mikor felébredt a Látomásból, lement Yavannához az Ezelloharra.

- Örvendj Kementári, mert Eru szólott. Azt mondta, hogy Ő hallotta a Dalt az első hangtól, az utolsóig, a fákétól a fűszálakig, s emlékszel-e, hogy gondolatod nem mindig dalolt egyedül mert találkozott az enyémmel s együtt szálltak a felhők fölé. Amikor felébrednek a Gyermekek, Eru akaratából felébred Yavanna gondolata is, s távoli szellemeket hív, akik a kelvák és olvák között élnek, s akiket tisztelnek és félik jogos haragjukat. Így lesz, míg az Elsőszülöttek uralma tart, s míg a Második Gyermekek még fiatalok lesznek, és felébrednek az én gondolataim is, mert szárnyra kelnek Nyugat Urainak Sasmadarai.
- Óh, nagyra növekedjenek Kementári fái, hogy a Király Sasmadarai otthonra leljenek rajtuk! - állt fel Yavanna karjait boldogan az ég felé tárva.
Ekkor Manwë is felállt olyan magasra emelkedve, hogy az eget súrolta, és hangja szellősusogásként ért le Yavannához.
- Nem. Számukra csak Aulë fái elég magasak. A sasok a hegyekben laknak, s hallják azok hangját, akik hozzánk kiáltanak. Az erdőkben pedig majd ott járnak a Fák Pásztorai.

Yavanna ekkor elvált Manwëtól egy időre és visszatért Aulëhez, aki a műhelyében fémet öntött, és így szólt hozzá:
- Eru kegyes. Most aztán óvakodjanak a gyermekeid, mert az erdőket olyan erő járja majd, amelynek nem ajánlatos magukra vonniuk a haragját.
- Mégis szükségük lesz fára - dörmögte Aulë, és folytatta kovácsmunkáját.